Ez a blog arra hivatott, hogy ismert és ismeretlen szerzők, neves és neveletlen (sic!) munkáit tárja elétek. Írásaink nem titkoltan a mindennapi, egészséges Olvasóhoz szólnak, mert hát mi is azok vagyunk - a túlművelt, gyémánt keményre csiszolt szépírók, elég sokat szidták és dicsérték már beltenyészetüket. Célunk, hogy pótoljuk azt a hiátust, amely a kritikák palettáján megfigyelhető, mert én mondom Béláim, a nagy fikázás és savazás közepette elveszett az a tiszta, OBJEKTÍV látásmód, amelyet minden zsurnalisztának alkalmaznia illenék. Tisztában vagyunk vele, hogy a szellemi függetlenség, mint olyan, nem létezik, ennek ellenére – miképp a fenti maxima is mutatja – törekszünk rá. Azonban, hogy ne csapjunk be titeket vagy tenmagunk, mi is megalkotjuk véleményünket, nehogy nárciszossz a maga sunyi, alattomos módján elkendőzze tisztánlátásunkat: az elemzés végén Veletek és a Szerzőkkel is megosztjuk nézőpontunkat, mert míg nektek egy másik aspektus, nekik a mindennapi látásmód adhat új, izgalmas lehetőségeket.
Tisztelettel: Berregi Barnabás és Tsa.
Értékelésünk mibenléte™:
Mivel az OBJEKTIVITÁS zászlaját hordozzuk, nem követjük a klasszikus hármas egység elvet. Pontosabban de, épp csak a Bevezetés, Tárgyalás, Befejezés triumvirátusát, behelyettesítettük a legáltalánosabb, egyedi elemzés biztosító stílusokkal - természetesen rövid, de konzisztens formában. Magyarán, a Bevezetést szinoptikus, a Tárgyalást generikus, stilisztikai és strukturalista, még a Befejezést szubjektív analízis alkotja. Ez utóbbi formánál is megpróbálunk tárgyilagosak maradni, s bizony, hiába szeretünk egy könyvet, ha nem megy át a teoretikus ítélkezés szűrőjén, úgy elvágjuk, mint Hanzi a lúd nyakát.
S végül: a mi kis Literatórikus Grádiuszunk 0-20-as skálán mozog, ahol a zérus az irodalom – reményeink szerint – nem létező legalját, míg a húszas, a talán létező csúcsát jelenti. Azonban, mivel itt már a szubjektivitás-objektivitás gyepüjén mozgunk, ne hagyd, hogy a rossz dumánk determináljon; olvass és dönts te magad!
0 pont. Aaarrgghh...!
Az Abszolút Nulla. Nem használjuk, mert úgy gondoljuk, hogy aki már vette a fáradtságot és túllépett az analfabetizmuson, megérdemli a kognitívitás szándékát... na jó, megérdemel valamit, na.
1 pont. A Tömeggyilkos
A Leírhatatlan. Reméljük a bíróság elítéli egyszer. Mindegy, hogy miért, csak zárják be kérem szépen! S a zárkájából még „azt” a papírt is vigyék ki, nehogy újra tömegpusztító fegyvert gyárthasson – életveszélyes, kerüld el.
2 pont. A Szadista
A Végtelen Fájdalom Mestere. Aki csak azért ír, mert anno írásterápiát alkalmaztak nála, és most élvezi, hogy az elméje mocskába fullaszthatja a világot. Ő az, aki már annyira „zseniális”, hogy egyáltalán nem törődik oly botorságokkal, mint stilisztika, nyelvtan vagy cselekmény – csak önkorbácsolás helyett ajánlott.
3 pont. A Törjék El Mindkét Kezét
A Nagyon Buta. Az a megélhetési analfabéta, aki nem veszi észre, hogy nem tud írni. Munkája metabolizmusa termékével egyenértékű, csak míg az előbbit megosztja a világgal, az utóbbit megtartja a kagylónak – klasszikust idézve-torzítva: „- Akarja a franc, inkább a börtön.”
4 pont. A Legalább Az Egyik Kezét
A Nagyon Gonosz. Az a megélhetési fél-analfabéta, aki tisztában van karcolatai értéktelenségével, de mivel megtalálta a célközönséget, élvezi a „pátosz” fényét. Nem a béna próbálkozása, ez az igai papírpocsékolás – Gutenberg nem forog, kánkánt jár sírjában.
5 pont. A Fiatal Voltam, Kellett A Pénz
A Csak Unatkozó Gazdagoknak. Amikor a Szerző még el is akarja hitetni veled, hogy amit írt, az nem vég, hanem csúcstermék. Vigyázz, a legnagyobb nevek is belesnek olykor ebbe a kategóriába – az írónak is fizetnie kell a lakáshitelét.
6 pont. A Két Korsó Pálinka Után
A Csak Masszív Alkoholistáknak. Mert hát józanul nem lehet elviselni, amikor az ostobaság ilyen kitartással párosul. Nem tudja, mi is az a lexéma vagy szintagma, de bőszen alkalmazza – és csak folytatja félelmetes munkáját, melyet nem átall írásnak nevezni.
7 pont. A Két Korsó Sör Után
A Csak Nagyon Bátraknak. Érthetetlen. No, nem a könyv, hanem az, hogy miért ír, akit lepkefingnyi ésszel és még annál is kevesebb talentummal vert meg a jóisten – inkább olvasd a Kiskegyedet.
8 pont. A Mert Egyéniség Vagyok
A Csak Bátraknak. Amikor a görcsös induvidualista nagy akar lenni. De hát nem tud. Mert kicsi. Mert jelentéktelen. Ő a globalizáció új faja, a celebikusz literatikusz. Az összehordott okosságok ostobasága – kizárólag újrafelhasználásra alkalmazhatod.
9 pont. A Billegő Asztal Nagy Barátja
A Legalja. Amikor az írás még csak köszönő viszonyban sincs az irodalmi értékkel. A lineáris és globális kohézió teljes hiánya; ha fizettél érte, add el gyorsan az ellenségednek – ha nem akarja megvenni, add neki ingyen.
10 pont. A Csak Kesztyűben
A Pici Fejfájás. Nem az emberiség ellen elkövetett bűntett, de azért... Sablonos cselekmények és karakterek, de végül is, az egyszerűség egy fokán szórakoztató – butulj vagy lépj tovább.
11 pont. A Limes
A Belépő. Már nyomokban stílust, valamiféle egyediséget, és – Kyrie eleison! - mondanivaló-szerűséget is tartalmaz. Úgy olvastuk, ahogy a whiskyt isszuk: sok jéggel és ímmel-ámmal... - csak akkor nyisd ki, ha az életed múlik rajta.
12 pont. A Fürdőkádban
Anyád Nem Örülne, Ha Látná. Az olcsó ponyva klasszikus, sokat emlegetett példája, de legalább az író nem akarja többnek mutatni, mint ami – a kétszer meggondolandó tipikus esete Tóth Mari nélkül.
13 pont. A Tengerparti Nyaraláshoz
A Tucatkönyv. Tökéletesen alkalmas a pihenésre, mert nem sok barázdával terheli a szürkeállományodat. Ennek ellenére nem szabad próba nélkül elvetni, épp csak jókor olvasd jó helyen – egy pillantás nem nagy fáradtság.
14 pont. Az Alakul
A Még Lehet Belőle Valami. Nem egy katarzis, de tökéletesen alkalmas arra, hogy egy randin megtörje a kínos csendet, amelynél csak az a rosszabb, ha gondolkodás nélkül megszólalsz – hozzátartozik az általános műveltséghez.
15 pont. A Tisztes Iparosmunka
A Már Könyv. Átgondoltan megírt történet, a helyükön lévő fordulatokkal és karakterekkel. Megéri a pénzedet és az idődet, amit rá áldozol – jól fogsz szórakozni.
16 pont. De Kár, Hogy Nem Én Írtam
A Jó Könyv. A tartalom és az írott retorika harmonikus elegye, a tehetség és a munka szerelemgyermeke - kötelezően ajánlott.
17 pont. A Zseni Útja
A Kalapot Le. A Szerző mindkét kezét megszorongatni, vállát meglapogatni. Műfaja kiemelkedő alkotása. Évenként, ha egy akad belőle, mindenképp olvasd el - ha spúr vagy, vedd ki a könyvtárból.
18 pont. A Tündöklő Zsenialitás Diadala
Szalézi Szent Ferenc Áldása. Korszakalkotó, műfaja legjobbja. Évtizedenként egyszer, ha van ilyen. Tedd magadévá – ha kell lopj, csalj vagy hazudj érte.
19 pont. A Félisten Megtestesülése
A Múzsa és az Alkotó vérpezsdítő csókja. Grammatika, tematika és verbalitás tekintetében egyaránt unikum. Évszázadonként egyszer, ha bekövetkezik az ilyen csoda - olvasd el, és már nem éltél hiába.
20 pont. Az Isten Naplója
A Tökéletes Könyv. Ha a teremtő tollat ragadna, feltehetőleg ilyet alkotna. Nem valószínű, hogy találkozunk vele, de hát tudjátok Béláim: a lepényhal először, a remény hal utoljára...
™ Az Értékelés szerző jogvédelem alatt áll, engedély nélkül sem nyomtatott, sem elektromos médiában nem lehet felhasználni. Ha szükségetek lenne rá, szóljatok, nem fogunk akadékoskodni, mert jó fejek vagyunk! 
berregibarnabas@gmail.com
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg! KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ ► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH ! ogrodzeniowe.hupont.hu ► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ olcso-hotel-kereso.hupont.hu 3. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA ► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA! ograda.hupont.hu 4. Profi alpin favágó, favágás, bozótirtás, cserjeirtás, fűnyírás, fűkaszálás, ► GREENBIA. telek, kert, ipartelep, parlagfű, cserjeirtás, fűkaszálás, Frissítve 2026. 03. 31. profi fakivágás, bozótirtás, ágdarálás, fűnyírás, fakivágás, gyorsan, precízen, alaposan, lelkiismeretesen dolgozunk! Megbízható, Profi, Minőségi munkaerő olcsofukaszalas.hupont.hu 5. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft. ► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól. olcso-autoberles.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 6. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 10. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 11. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 12. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu ► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is... pyrrhus.hupont.hu 14. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 15. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 16. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 17. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 18. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 19. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 20. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 21. RE - FLEXI - OK ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 22. Sóder árak, sóder szállítás Budapest ► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder! soderarak.hupont.hu 23. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 24. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 26. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság ► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés. palotasbt.hupont.hu 27. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek ► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István lapfoldiketto.hupont.hu 28. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 29. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 30. Naked Light ► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet. sajatidezetek.hupont.hu 31. Menetrend ► Magyar vasúti menetrendek vasutmenetrend.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 33. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 34. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu ► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes. margaretavirag.hupont.hu 36. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu ► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!! staarok.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 40. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 41. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu 42. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 43. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 44. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435 ► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás. elektromosbicikli.hupont.hu 45. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 46. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés ► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés keresooptimalizalaspest.hupont.hu 47. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből ► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető csibekelteto.hupont.hu 48. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu 49. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON! ► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron! toyota-alkatreszek.hupont.hu 50. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS! ► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye! redonyseg.hupont.hu ► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok mindenamirajz.hupont.hu 52. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek! ► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját. kerekezes.hupont.hu 53. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499 ► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben. fabrikettpestmegye.hupont.hu 54. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen! ► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad! latogatottsagnoveles.hupont.hu 55. Bojti Judit ► Színész- Táncművész- Koreográfus bojti-judit.hupont.hu ► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310 melikozmetika.hupont.hu 57. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel ► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes. numizmania.hupont.hu 58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 59. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről) ► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu 60. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig ► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is! szamvitelezz.hupont.hu 61. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 62. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén ► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300! termofoldszallitasa.hupont.hu 63. LÁCACSÉKE ► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók lacacseke.hupont.hu 64. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18) ► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal fehervarmadar.hupont.hu ► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA soderdepo.hupont.hu 66. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít.. ► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít. szentrita.hupont.hu 67. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 68. www.storyweb.hu ► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:) storyweb.hupont.hu 69. Minden amit a feng shui-ról tudni kell! ► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!" fengsuhi.hupont.hu 70. Mosópor Futár- Házhoz jön! ► Rendeljen Ön is telefonon vagy interneten a kiváló minőségű osztrák és német választékunkból!A szállítás, Csepelre értékhatár nélkül INGYENES! mosoporhazhozjon.hupont.hu 71. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau" ► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163 szobor.hupont.hu 72. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok ► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos, restaurator.hupont.hu 73. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten ► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében villanyszerelobudapesten.hupont.hu ► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499. tuzifabudapesten.hupont.hu 75. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár ► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246 panoramaapartman.hupont.hu